December 13. – Luca napja – az egész magyar nyelvterületen „gonoszjáró nap”. Különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni. A Luca széke készítését december 13-án kezdik el és kilencféle fából készül. Kökényből, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-, cser- és rózsafából. Szögek helyett kizárólag bükkfából faragott ékek tartják össze.
A hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma vagy pentalfa (németül trudenfuss vagy alpfuss), magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré irt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni („lassan készül, mint a Luca széke”).
Az az ember, aki december 26-án, a keresztúton, az éjféli misére elviszi és feláll rá, megláthatja, hogy a gyülekezetben ki a boszorkány, mert akkor azok szarvat hordanak. Utána azonban lóhalálában menekülnie kell haza, mert különben széttépnék a boszorkányok. A hazaúton mákot kell elszórnia, mert a boszorkányok kötelesek a mákot felszedni, s így a Luca széke készítője megmenekül a bosszújuktól. Ha a Luca-széke készítőjének sikerül szerencsésen hazaérnie, a széket el kell égetnie, fokhagymát kell tennie a kulcslyukba, kést kell vágni a bal ajtófélfába és keresztbe kell állítania a söprűt.