

Legyen a mai nap is nagyon szép.

Tegnap nagyon szépen megjártuk a lépcsőt az édesanyámmal a lányomnál ,nem is gondoltam volna,hogy ilyen szépen veszi az akadályokat.De hála érte Istennek minden nagyon jól sikerült és örült,hogy elmentünk az unokájához:) Nem minden lépcső fordulóban kellett meg pihenni volt olyan is,hogy másfél fordulót egyhuzamban megtettünk de volt olyan is,hogy fordulónként pihentünk,de feljutottunk:)
Lányom már készült,várt bennünket, mire odaértünk,sütött barackos csokis piskótát volt üdítő,sőt még mini Magnun jégkrém is:) Édesanyám jól érezte magát aminek én nagyon ürültem,sokat beszélgettünk és a végén nekem kellett már a társaságott szétrobbantani 6 órakor,mert a lányom meg ment felpucolt házi csirkéért Újszilvásra.Na azt viszont szerintem sokért vette kg-ját:( Na de ez a házi és ezt nem lehet a boltival össze sem hasonlítani! Én is majd ebben a hónapban hozok magunk részére csibéket.És ha az elgondolásom bejön, akkor lesz megint az a nagy fehér pulykám is mint ami máskor is volt.Tavaly nem volt és ez nagyon meg is látszódott a fagyasztómon,már csak 1 csibe szaladgál benne:(

Haza vittük az anyukám,még ott is töltöttünk egy kis időt,mert mindig van amit meg kell csinálni Nála.Majd a nővéremhez is beugrottunk egy papírért és jöttünk is haza, na bőven elmúllott 7 óra vagy több is,de nem baj a tegnapi nap erre volt szánva. Ma meg egy kis fűnyírás és megint csak pihi mert holnap már meló újra.